National Heads-Up Championship - Az idén elképesztő sorozatot produkáló Erik Seidel a bajnok

Nemzetközi Póker Versenyek | olvasási idő
2011. március 07.
Idei két High Roller verseny győzelme után, Seidel megnyerte a Heads-Up bajnokságot is és átvette a vezetést a tornanyeremények örökranglistáján.
Erik Seidel nyerte a National Heads-up Championship-et, eredményéve átvette a versenynyeremények örökranglistájának első helyét Daniel Negreanu-tól.
A $25.000-os Heads-up torna döntőbe jutásáért két WSOP bajnok küzdött az egyik ágon, Chris Moneymaker-nek sikerült legyőzni Jonathan Duhamel-t. 
A másik ágon a David Benyamine-t búcsúztató Andrew Robl játszott a Vanessa Selbst-et kiejtő Erik Seidel ellen. Párbajukat Seidel nyerte. Így a Caesars Palace Póker termében rendezett torna döntőjét Chris Moneymaker és Erik Seidel játszotta.
A döntőben 2 meccsgyőzelem kellett a végső diadalhoz, Seidel 2-0-ra hozta az összecsapást.
Az idei évben fantasztikus sorozatot kifogó Seidel, két High roller verseny győzelme után megnyerte a National Heads-Up Championship-et is. Így nyilatkozott a győzelméről: "2005 óta indulok ezen a versenyen és tavaly a döntőben szenvedtem vereséget Annie Duke ellen, tehát igazán különleges számomra ez a mai győzelem.", "mindíg izgalmas dolog az év során képességeiket a póker asztaloknál megmutató barátaimmal versenyezni.".
http://nbcsportsmedia1.msnbc.com/j/NBCSports/Sections/Poker%20on%20NBC/HeadsUp%20photos/2011/110306_Seidel_Erik.nbcsports-grid-8x2.jpg
Az első hellyel járó $750.000-nak köszönhetően átvette a vezetést a tornanyeremények örökranglistáján és jelenleg $14.697.297-al áll az első helyen, megelőzvén Daniel Negreanu-t és Phil Ivey-t.
http://nbcsportsmedia4.msnbc.com/i/NBCSports/Sections/Poker%20on%20NBC/HeadsUp%20photos/2011/2011_HeadsUp_FINAL.jpg
A National Heads-up Championship díjazásaDíjazás:
1. $750,000
2. $300,000
3-4. hely: $125,000
5-8. hely: $75,000
9-16. hely: $30,000
A versenynyeremények örökranglistája Top 3:
1. Erik Seidel - $14.697.297
2. Daniel Negreanu - $14.116.192 
3. Phil Ivey - $13.859.944
Erik Seidel nyerte a National Heads-up Championship-et, eredményével átvette a versenynyeremények örökranglistájának első helyét Daniel Negreanu-tól.

A $25.000-os Heads-up torna döntőbe jutásáért az egyik ágon két WSOP bajnok küzdött, Chris Moneymaker-nek sikerült legyőznie Jonathan Duhamel-t. 
A másik ágon a David Benyamine-t búcsúztató Andrew Robl játszott a Vanessa Selbst-et kiejtő Erik Seidel ellen. Párbajukat Seidel nyerte, így a Caesars Palace Póker termében rendezett torna döntőjét Chris Moneymaker és Erik Seidel játszotta.

A döntőben 2 meccsgyőzelem kellett a végső diadalhoz, Seidel 2-0-ra hozta az összecsapást.

Az idei évben fantasztikus sorozatot kifogó Seidel, két High roller verseny győzelme után megnyerte a National Heads-Up Championship-et is. Így nyilatkozott a győzelméről: "2005 óta indulok ezen a versenyen és tavaly a döntőben szenvedtem vereséget Annie Duke ellen, tehát igazán különleges számomra ez a mai győzelem.", "mindíg izgalmas dolog az év során képességeiket a póker asztaloknál megmutató barátaimmal versenyezni".

 


Az első hellyel járó $750.000-nak köszönhetően átvette a vezetést a tornanyeremények örökranglistáján és jelenleg $14.697.297-al áll az első helyen, megelőzvén Daniel Negreanu-t és Phil Ivey-t.


A National Heads-up Championship díjazása:
1. $750,000
2. $300,000
3-4. hely: $125,000
5-8. hely: $75,000
9-16. hely: $30,000

A versenynyeremények örökranglistája Top 3:
1. Erik Seidel - $14.697.297
2. Daniel Negreanu - $14.116.192 
3. Phil Ivey - $13.859.944

 
Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás